Oldalunk célja, hogy tájékoztassuk az érdeklődőket, valamint információt nyújtsunk termékeinkről és szolgáltatásainkról. Időről időre találkozhatsz majd nyereményjátékokkal, amelyeken bátran vegyél részt Te is! Az oldal célja továbbá, hogy elolvassuk vásárlóink visszajelzéseit, és ezek alapján fejlesszük termékeinket. Éppen ezért kifejezetten örülünk az ezen a fórumon kapott kommenteknek és az itt zajló nyílt párbeszédnek.
 
Mivel a kommentek nyilvánosak, és bárki elolvashatja őket, nélkülözhetetlen, hogy mások véleményét és személyét tisztelve, etikus módon, megfelelő nyelvezettel, a Facebook felhasználási feltételeinek és a vonatkozó jogszabályok, például az adatvédelmi törvények tiszteletben tartásával íródjanak. Fenntartjuk a jogot, hogy töröljük a véleményünk szerint nem helyénvaló, illetve jogszabályt sértő kommenteket. Téged is arra kérünk, hogy azonnal értesíts bennünket, amennyiben olyan kommenttel találkozol, amelyik véleményed szerint nem helyénvaló, illetve jogszabályt sért.
 
A saját hálózatán belül a személyes adatok kezelésének elsődleges felelőse a Facebook. A saját és mások által az oldalunkon közzétett kommentekkel kapcsolatos felelősség azonban a miénk is. A Te személyes adataidnak kezelésével, valamint a jogaiddal kapcsolatban az Adatvédelmi szabályzatban olvashatsz bővebben, amely ide kattintva nyílik meg.
 
Amikor kommentelsz az oldalon, arra kérünk, ne adj meg másokkal kapcsolatos adatokat, különösen az érintettek kifejezett jóváhagyása nélkül. Kommentjeidben semmilyen körülmények között ne ossz meg érzékeny adatokat, például egészségügyi információkat saját magadról vagy másokról.
 
Ha kérdéseid vannak oldalunkkal vagy a személyes adatok kezelésével kapcsolatban, kérjük, írj nekünk e-mailt itt.