Bugyinovellák

Karafiáth Orsolya és Giret Fruzsi írásai

Giret Fruzsi

 Giret Fruzsi

       Bugyirulett 

 

   

 

 

 

Már hónapok óta végtelenül unta az  életét. Azt, hogy minden nap 6-kor kel, fél 7-kor vajas pirítóst ropogtat és narancslével öblít, 7.15-kor pedig kilép a kapun, hogy bebumlizzon a munkahelyére, ahol érdektelen aktákat tologat hosszú órákon át. Azt is unta, hogy pontban 18 órakor kiejti a kezéből a tollat, hogy elérje a 18.12-es buszt, és hogy hazaérve mindig fél órát ábrándozik a kanapén a hercegről fehér lovon, vörös rózsával kezében és igaz szerelemmel szívében. Unta a fél nyolcas „csajos” fürdőt is, habostul és illatgyertyástul, csakúgy, mint életének minden egyes békével és biztonsággal kipárnázott pillanatát. Ám egy este, épp e habok között elhatározta, hogy véget vet az unalomnak. És miközben azon morfondírozott, hogy mivel törje meg az elviselhetetlen egyhangúságot, egyszercsak megszületett az ÖTLET! „Mi lenne, ha egy nap nem a megszokott, „munkábajárós” fehérneműm venném fel, hanem inkább egy tűzpiros tangát, ami dögössé tesz? Vagy mondjuk, egy finom és szűzies csipkét, ami elérhetetlenné? Senki sem tudná, hogy miért vagyok aznap egy kicsit más... És mi lenne, ha a sorsra bíznám a választást és vele együtt az aznapi hangulatom?” Ettől a naptól minden reggel odaállt a fehérneműs fiókja elé, jól megkeverte bugyijait, majd becsukott szemmel húzott egyet, és boldogan adta át magát a sors által diktált hangulatnak. És amióta így tett, csöppet sem unta az életét...

 
 
 
 
 

Elfelejtetted jelszavad?

Semmi probléma! Csak küldd el felhasználó neved vagy e-mail címed és máris elküldjük az adataid.

Hiba, felhasználó név kitöltése kötelező
Hiba, a megadott e-mail cím vagy felhasználó név nem létezik
Az új jelszót elküldtük.
 
 
 
 
 
 
Várakozás

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Hírlevelünk segítségével könnyedén nyomon követheted az oldal frissítéseit, ajánlatainkat, eseményeket és még sok mást is. Egyszerűen küldd el e-mail címedet és soha többé nem maradsz le semmiről, ami a Libresse-szel kapcsolatos!

A megadott e-mail cím már szerepel a hírlevél listán.
E-mail címedet most regisztráltuk hírlevelünkre!
Érvénytelen e-mail cím
Kötelező mező

Leiratkozás

 
 
 
 
 
 
Várakozás

Leiratkozás hírlevelünkről

Mi hibáztunk? Kérjük, keress meg bennünket, hogy jóvá tehessük. Hiányozni fogsz! Szerencsére bármikor újra regisztrálhatsz, ha meggondolnád magad.

Hiba. Jó e-mail címet adtál meg?
Sikerült leiratkoznod!
Érvénytelen e-mail cím
Kötelező mező
 
 
 
 
 

Szia! A böngésződ sajnos elavult!

Frissítsd bármelyik jelen verzióra!

1.5
6.0
2.0
2.0
  • Firefox
  • Internet Explorer
  • Safari
  • Chrome
 
 
 
 
 

Köszönjük kérdésed!

Szakértőnkhöz számos kérdést intéznek, ezért csak a még megválaszolatlan kérdésekre válaszol.

 
 
 
 
 
 

Fiók törlése

Libresse fiókodat töröltük